4. A hajó - 2014. szeptember 23.

Eljött az ideje hogy bemutassam a készülő hajómat, beszámoljak jelenlegi készültségi állapotáról.

Már a kezdetektől hajó építésében, ezen belül is többtörzsű (multihull) hajókban gondolkodtam de fel kellett tennem magamnak néhány fontos kérdést: 

- Meddig szeretném építeni a (z első) hajómat?
Ha túl nagy célt tűzök ki akkor még további évekig dolgozhatnék rajta mire vízre kerül.

- Mekkora az a legkisebb hajó ami még alkalmas nyílt vízen való közlekedésre de elfér rajta/benne több napra víz, étel illetve a felszerelésem egy akár több hetes útra is?
Ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények de évekkel ezelőtt rátaláltam a "microcruiser"  elnevezésü kategóriára. Ezekkel a 3-5m hosszú vízi járművekkel sokan megtesznek hosszabb utakat nyílt tengereken óceánokon így ennek ismeretében már kevésbé éreztem magam "őrültnek" mikor első lépésben egy kisebb hajó megépítése mellett döntöttem azzal a nem titkolt elhatározással hogy tengeren is szeretnék vele a partközeli vizeken hajózni :)
Tisztában vagyok vele hogy ez "vizes járat" de mivel nem lesznek konkrét célok és határidők így minden nap csak annyit töltenék vízen amennyi jól esik. Kikötőről kikötőre, partról partra vándorolva, hajnalban vitorlát bontok ha az időjárás jónak ígérkezik majd délután újra a part felé véve az irányt a következő kikötésre alkalmasnak tűnő hely felé... 

- Megoldható e hogy esetleg a hajóm valamilyen formában moduláris legyen, a későbbiekben átalakítható illetve tovább bővíthető (pl. proa-katamarán, trimaránna bővítés stb.)? 

Mint már egyik előző írásomban említést tettem róla, a hajóépítő barátom és mentoromnál adott volt egy 16'-as sablon amiben keskeny, áramvonalas svert nélküli szimmetrikus (katamarán) törzseket lehet készíteni. Ő annak idején (sok sok éve) azért döntött e mellett a hajótípus mellett (az akkori lehetőségeket figyelembe véve) a lehetséges opciók mérlegelésével mert az elvárásaiban a könnyű közúti szállíthatóság (akár tetőcsomagtartón is) és a gyorsaság volt a prioritás, valamint az hogy bírja a tengerek partmenti vizeit is. Mivel én is multihullban gondolkodtam, a lehetőség adta magát.

 

A 16'-as héjjak elkészítése közben igyekeztem megtanulni a barátomtól a lehető legtöbbet a poliészteres technológia gyakorlati trükkjeiről és átgondolni hogy mit is tudok kezdeni a két hajótörzzsel, milyen irányba folyjon tovább az építés. Az elkészült külső héjjak látványosak és az ember hajlamos azt hinni hogy a hajó mindjárt kész de tulajdonképpen az igazi munka csak ezek után kezdődik. Összekötők kiválasztása, merevítők beépítése, szervíz és rakodónyílásokkal kapcsolatos feladatok megoldása, a különálló részek összeragasztása, az árbóc, vitorlázat, kötélzet beszerzése és egyéb szerelvények kialakítása stb. Főleg akkor jelent ez különösen sok munkát ha az ember valami újat próbál alkotni, egy prototípust elkészíteni és nem egy már mások által bejáratott utat követni. 

Időközben kiválasztottam az összekötő profilt. Eltértem a megszokott csepp és cső keresztmetszetektől. Találtam nagyhajókra készített masszív baum profilt amiben sínek és nútok vannak kialakítva, ez által tág lehetőségeket biztosítva szerelvények és kiegészítők felfogatására.  

Az árbóccal és vitorlázattal kapcsolatban éreztem hogy valami mást szeretnék mint a klasszikus bermuda rig-es beach katamarán megoldás, ami mellett a mentorom érvelt. Éreztem hogy van más lehetőség is csak meg kell találnom. Heteket, hónapokat kutattam, lehetséges megoldásokat elemeztem. Kacérkodtam a kite megoldásokkal (egy másik fejezetben részletesen ezeket is elemezni fogom) illetve a proa kialakításokat is vizsgálni kezdtem...

Időközben megfogalmaztam az elvárásaimat is a vitorlázattal kapcsolatban:
1, Mivel ezzel a kis hajóval szólóban fogok utazgatni ezért különösen fontos az egyszerű, biztonságos kezelhetőség bármilyen körülmények között.
2, Rugalmaság a változó szélviszonyokhoz. Ezalatt főleg a szélerősség tág határok közötti változásait értem. Egyik elfogadott megoldást a cserevitorlák (viharvitorlák) kínálják de ezek nem felelnek meg az első pontban megfogalmazott feltételemnek. Tengeren a vitorla cseréje nem mindig kivitelezhető egy ilyen kis hajón, főleg nem szólóban. Mindemellett nem kevés helyet foglal el az amúgy sem túl nagy, a felszerelés tárolására szolgáló terekből. Másik lehetőség a reffelés az az a vitorla felületének csökkentése. Erre a legáltalánosabban használt megoldás, lekötési pontok kialakítása a vitorlán amikkel a baumhoz lehet rögzíteni a vitorla egy részét. Sokáig ez a megoldás tűnt legcélszerűbbnek de éreztem hogy valami még van ezen túl is, lennie kell egyszerűbb, célszerűbb megoldásnak csak nem tudtam vizualizálni, megfogalmazni mivel még nem volt elegendő rálátásom a témára. Éreztem hogy van más megoldás is így kutattam tovább mígnem rátaláltam a Hobie trimaránokra és a Hydrovision által fejlesztett Raptorokra. És itt jött a képbe a "roller furling main sail"!

Roller Furling rig/vitorlázat:
Az elve nagyon egyszerű. A fővitorlát az árbócba vagy árbócra csavarják fel, orrvitorlánál meg az első árbócmerevítő kötelére. Ha lehetőséget teremtünk rá hogy a fővitorlát ne csak a két végpontnál (kiengedett vagy felcsavart állapotban) lehessen rögzíteni akkor a reffelés már adott is.
Előnye: könnyű kezelhetőség, reffelés, illetve mivel a vitorla alaphelyzetben az árbócra van felcsavarva így nem foglal el helyet a fedélzeten 
Hátránya: a vitorlába nem lehet megfelelő latnikat kialakítani így kevésbé hatékony mint az ugyanolyan felületű latnis fővitorla. 

Ezek után már tudtam hogy rátaláltam az elvárásaimnak legmegfelelőbb megoldásra. 

Raptor 16 proa from Hydrovisions (John Slattebo) /photos from David http://www.raptor-uk.net/ /:

11FriCashellauncharea
11Newrigging
EVB27Shore
raptor
raptor16b
40SatInveruglasIsle

 

 

Hobie Adventure Island és Tandem Island:

 

Felvettem a kapcsolatot Daviddal ( http://www.raptor-uk.net ) aki továbbította a megkeresésem John-nak (John Slattebo), a Raptor tervezőjének. Dave és John is nagyon segítőkész volt, adtak néhány nagyon hasznos tippet. Köszönöm mindkettőjüknek a tippeket és a türelmüket.

Ezek után megvettem két karbon surf árbócot és elkezdtem a rig kialakítását. Az egyik árbocot kifejezetten bontásra vásároltam. Annak az alsó részéből lett levágva a hajótestbe épített persely amibe az egyedi készítésű alumínium árbóctalp csúszik be és el tud fordulni a baummal. Erre az árbóctalpra lehet ráhúzni az árbócot ami körbe tud fordulni rajta. A bontott karbon árbóc alsó feléből fennmaradó 155cm-es részből árbóc hosszabbítást készítettem, így a 490cm hosszú árbócot sikerült upgradelni 645cm-re. Ezen túl megmaradt még tökéletes állapotban a felső része amiből előszőr baumot akartam csinálni de arra már megvolt az alu cső így egyelőre félretettem. Még jó lehet evezőhöz, csáklyához vagy a kormányhoz is... 
Update 2016 május: a két fennmaradó karbon csövek (a megrövidített alsó és a teljesen ép felső) összeépítésére kitaláltam egy megfelelő toldási, összeépítési technikát így ezt felhasználva a két részből álló 490cm magas árbóc a toldó elemmel együtt 640cm helyett akár 710cm-re is bővíthető!

A hétvégén befejeztem a fedélzet felragasztását és a ragasztásnál az élekre ecsettel felvittem két réteg gélcoatot is. Természetesen az esztétika miatt még tovább kell hízlalnom, majd visszacsiszolnom. Bár még sok munka lesz de gyakorlatilag a hajóm már "vízkész" proaként. Katamaránként való használathoz még nincsenek kész a szerelvények illetve trimaránként még szükség lenne egy harmadik (terveim szerint valamivel komfortosabbra tervezett és épített) hajótörzsre is. Következő alkalommal, többek között ezekről a tervekről és feladatokról, mint pl a proaként és katamaránként történő üzembe helyezés lehetőségeiről (előnyök, hátrányok stb.), trimaránná bővítésről, illetve későbbi tervezett fejlesztésről fogok írni... 

Legyen szép a napotok!