Az utóbbi években nagyon divatos lett a "spirituális, spiritualitás" kifejezések használata. Egyre több ilyen írányzat állítja magáról hogy követőinek, gyakorlóinak megmutatja az utat a boldogsághoz, boldoguláshoz.

Általában nagytöbbségük óvatosságból nyíltan nem utasítja el Istent, egyszerüen csak nem tesznek hangsúlyos említést Isten valódi szerepéről és a mi hozzá fűződő viszonyunkról. Mivel ezeknek a divatos tanoknak a többsége akár szándékoltan akár szándékolatlanul de azt a képzetet erősítik hogy az ember önmagában is mindenre képes és így nincs szüksége Istenre, tévútra vezetnek. Ennek sok esetben az az oka hogy a tanítóik, guruik nem is fogják fel igazából ezeknek az összefüggéseknek a jelentősségét mivel elfoglalja Őket bizonyos képességeik fejlesztése amik Istenbe vetett hit nélkül csak a hamis egójuk erősödéséhez vezetnek.

A spirituális tanok Istenbe vetett hit nélkül csak a hamis egót erősítik, így bár gyakorlói érhetnek el átmeneti, múlandó sikereket de valójában csak feleslegesen lefutot körökhöz vezetnek és egy idő után a cselekedeteik gyümölcsei is megkeserednek.

Természetesen Istenhez fűződő valós kapcsolatunk "tudatában" fejleszthetjük adottságainkat, képességeinket (legyenek azok testi, elmebeli vagy finomenergia szintjén megnyilvánulóak), mert ha azokat "Isten-tudatban" használjuk, odaadó szolgálatnak számítanak...