Kabin, waka vagy aka?

Összeírtam egy listát a két változat egymáshoz viszonyított előnyeiről illetve azokról a még hátralévő munkákról amiket a választástól függően el kellene végeznem rajtuk.



A kabin összekötőkre szerelése mellett szól hogy: 

- a main hull középső nyitott szekciója tulajdonképpen cockpitként funkcionálhatna, amiből a kormány és a hajó motorja is kényelmesen kezelhető
- a hajó törzsében (60cm széles) ülve két ember tudna evezni kenu evezőkkel a hajó mindkét oldalán (ezt a main hullra szerelt kabin esetében nehézkesebben lehetne megvalósítani és semmiképpen sem hosszú távon)
- valószínűleg nem lesz szükség svertre de ha mégis akkor ennél a megoldásnál könnyedén a main hull mellé lehetne rögzíteni szabályozható, (le-fel, előre-hátra) módon

Ennek a megoldásnak a hátrányai, kiküszöbölendő hiányosságai:

- a már elkészült kabin alacsony belmagassága (80cm) ami miatt bár kényelmes fekvő/alvóhely de ebben a kiépítésben nem lehetne benne fenntartható ülő pozíciót felvenni. Viharos, rossz időjárási viszonyok között, akár kikötőben akár kint nyílt vizen azért nem árt ha védett helyen  kényelmes ülő pozícióban is el tudunk elhelyezkeni jó kilátással a külvilágra.
Megoldás lehet ennek kiküszöbölésére ha a tolótetőre egy 20-30cm-es magasítást készítenék, a kitekintés végett körben tömör víztiszta polikarbonátból. Persze még így is meg kellene oldani a könyöklők kérdését mert ülő pozícióban a karjaink test mellett lógatása a kényelmetlen és természetellenes tartásból fakadóan gerinc és váll problémákat okozna már rövid idő után is. Na meg nem ártana a bár kisméretű de védett kabinba egy asztalka a főzéshez és egyéb munkákhoz sem... 
- a nyitott középső modul mint cockpit, szeles, hullámos időben meglehetősen "vizes" lenne.
A becsapó, fröcskölő víz csökkentésére felverődés elleni sűrű hálót/szövetet lehetne alkalmazni
- a törzsre épített kabin esetében a vendeghajóval átelleni oldalra történő billenésnél a törzs mellé 250cm hosszan, 30cm-re kinyúló kabin mint zárt légszekrény, tökéletes alátámasztást jelentene a hajó súlypontja felett, felhajtóerőt biztosítva a visszabillenéshez. Ennek előnye elveszne ha a kabint az összekötőkre szerelném.
Persze erre is van áthidaló megoldás. A törzs mellé az ama-val (más néven outrigger, vendéghajó) ellentétes oldalra egy hosszabb segédúszót kell kiszerelni megfelő távolságban a main hulltól, és optimális magasságban a víz felszínétől. Erre alkalmas lehet a már meglévő régi windsurf-öm vagy a 2500mm hosszú, 250mm átmérőjű PVC csövem minek még nem találtam megfelelő szerepet. Ez a segédúszó csak akkor kerülne vízbe ha a hajó ebbe az irányba legalább 30-40 fokot (ez az érték most csak saccolt, további számításokat igényel) megbillenne. Persze a hajó megborulásánál így víz kerülhetne a nyitott  középső szekcióba de azt a visszabillenés után szelepes (de egy dugó is megteszi :) ) önürítéssel ki lehet vezetni mivel a vízvonal alatti tér két részre osztott, zárt tároló rekeszként funkcionál, így csak az a feletti cockpitbe kerülne víz ..... mondjuk az egyik rekesz fedele még nem igazán vízzáró es túl alacsonyan van így azzal is kezdeni kellene valamit még a vízre tétel előtt...

 

A kabin "main hullra", waka-ra szerelésének előnyei az összekötőkre szereléssel szemben:

- Ennél az összeszerelési módozatnál adott lenne a zárt legszekrény a súlypont felett ami oldalra borulásnál a vízbe érve elegendő felhajtóerőt termelne a hajó súlypontja felett, segítve a visszabillenést.
- bent nemcsak a fekvőhely lenne kényelmes de egy ergonómikus ülőhely illetve egy tágas munkaasztal is adott lenne, nem beszélve a tökéletes kilátásról a külvilágra mind a négy irányba.
- a kabin mellé az összekötőre kerülne itt is a motor illetve a tervek szerint a motor másik oldalán egy kis cockpitet alakítanék ki (2500x1000mm) ami ponyvával lefedve akár vendégkabinként is funkcionálhatna.
- a cockpit tágasabb és védettebb lenne mint a másik esetben, könnyebben lehetne főzni illetve bármilyen más tevékenységet folytatni benne/rajta

Hiányossága:

- az evezés nehézkes és hosszabb távon nem igazán kivitelezhető, míg a másik megoldásnál ez egy viszonylag egyszerű, hosszú távon fenntartható művelet lenne
- a main hull kialakításából adódóan valószínűleg nem lesz szükség svertre de ha a tesztelések alatt úgy értékelném hogy mégis, akkor körlülményesebb lenne a kialakítása mint az összekötőkre szerelt kabin esetében.

Igazából a fent leírtakat összegezve azt mondanám hogy van egy nagyon fontos tényező ami a törzsre szerelt kabin felé billenti ki a mérleg nyelvét, az a kényelmes ülőhely munkapaddal, időjárástól védett helyen, tökéletes kilátással minden irányban.

Mivel végleges döntést ráérek akkor hozni miutan kiviszem a hajóm az udvarra, ezért meg mindenképpen szánok időt rá hogy beüljek a kabinba oly módon elrendezve mintha az alja nem lenne kivágva hogy illeszkedjen a main hull középső szekciójára ("hálókabin" módban). Beülök és majd próbálom elképzelni milyen módon tudnam az igy lecsökkentett belső teret úgy belakni hogy a fent leírt hiányosságokat kiküszöböljem. Már ha lehetseges ez olyan mértékben hogy megérje az összekötőkre szerelt kabin változatot választani.

1
2

DSC03528
DSC03530
DSC03531
DSC03540
DSC03532
DSC03533
DSC03534
DSC03535
DSC03536
DSC03537
DSC03538
DSC03539
DSC03541
DSC03542
DSC03527
1
3
2