Owanderer.com

Hajnalban felkeltem és gondoltam már nem fekszem vissza, inkább kihasználom az alkalmat és megnézem a napfelkeltét. Mivel általában este szoktam dolgozni /bár a tavasz eljövetelével a biológiai órám átállítása is már folyamatban van / ezért az utóbbi hónapokban ritkán keltem elég korán ahhoz hogy részese legyek ennek a csodálatos pillanatnak. Na meg persze télen ez sem lett volna az igazi. Miután elkészítettem a kedvenc teámat (Jasmine Dragon Pheonix Pearl) kiültem és átengedtem magam a még kissé csípős de már tagadhatatlanul tavaszi szellő borzongató simogatásának, ami a hosszúra nyúlt tél után az újjáéledő vegetáció virágainak illatával telített. Hallgattam a hajnali énekes madarak kórusát miközben feltűnt a távoli horizonton a kezdetben még halovány bíbor derengés, lassan elűzve a sötétséget. A bíbort és a kora hajnal mély liláját lassan a világosabb tónusok váltották fel, narancsba és égkékbe festve a boltozatot amit csak a néhol komótosan tovaszálló fátyolfelhők törtek meg tiszta fehérségükkel.

Eszembe jutott egy másik hely, másik idő. Néhány éve szintén éreztem a változások előtt számomra már oly ismerős késztetést. Tudtam hogy itt az idő újra. Tudtam hogy elmém utaztatásával újra kell élnem a múltam egy szakaszát, néha még mélyebbre is visszanyúlva, tiszta elmével rendszerezni és helyére tenni a megtapasztalásokat majd továbblépni "Utam" egy új szakaszába. Emlékeket és ahhoz csatolódó érzéseket hoztam fel különböző, már már elfeledettnek hitt mélységekből hogy újra éljem azokat de most már az idő tükrében az elmúlás távlatából. Tiszta elmével érzelmektől mentesen, külső és belső befolyásoltságtól egyaránt mentes valós konzekvenciákként rendszerezzem azokat...

...Sokunk cipel terheket a múltjából, sokszor életeken át mert képtelen maga mögött hagyni azokat. Képtelen indulatok vagy éppenséggel nosztalgikus, múltat megszépítő vágyakozás nélkül tiszta elmével gondolni életének bizonyos történéseire és ezek a magukkal hozott terhek nap mint nap csak egyre nehezebbé válva gátolják őket. Sokszor csak az egónk az ami köt minket mert nem képes elfogadni bizonyos megtapasztalásokat, változásokat, túllépni történéseken. Ezek a feldolgozatlan események gátolnak és sötét vagy éppen rózsaszín felhőként, szép lassan áttetszőnek tűnő de mégis a valóságot egyre erőteljesebben torzító homályként beboríthatják elménket elfedve annak különböző érzékelési szintjeit /erre majd egy másik téma keretében visszatérek a későbbiekben hisz amit mi valóságnak érzékelünk az az esetek nagyrészében is csak csalóka illúzió /...

Mikor eljön az idő hogy életünk új ciklusba lépjen, a jel először mindig egy halovány vágyként szökik szárba szívünk egy rejtett zugában. Onnan lassan kinyúlva megérinti elménk ami ha kellően csendes, megérzi a finom érintést tudatva velünk hogy itt az idő.
...Ha elménk zajos és rendezetlen, akkor sajnos a behatások eltorzíthatják vagy teljesen el is nyomhatják e jelet és mi csak futjuk köreinket, szép lassan egyre mélyülő barázdát, medret vájva a talpunk alatt az "élet rögös talajában", ami bár egy ideig kényelmesnek tűnhet sima kitaposottságával de minél mélyebbé válik, annál nehezebbé teszi számunkra mind az előrehaladást mind a kijutást.
Egy idő után már csak azt vesszük észre, már ha észrevesszük egyáltalán, hogy egy mély szakadék alján gyalogolunk és nincs előttünk távlat csak a véget nem érő monoton erőltetett menet, egy mély hasadék alján amiben foglyul ejtettük magunkat. Nem látjuk mi van azon túl és az erre vonatkozó emlékeink is haloványak már... a jó hír hogy mindenből van kiút, hisz az útmutató jeleket folyamatosan kapjuk csak saját csapongó elménk keltette zajban nem halljuk meg vagy éppenséggel hatalmasra nőtt hangos egónk hagyja figyelmen kívül azokat. A megoldás minden esetben az elménk lecsendesítése és a körülöttünk zajló események csendes megfigyelése. Egy másik, "vizesebb" hasonlattal élve, ha kimerültünk az úszásban, legjobb ha csak felfekszünk a vízre és már nem csapkodunk kétségbeesetten. Így nem keltünk több hullámot sem magunk körül és az elsimult víztükör felett képesek leszünk meglátni a partot ami talán nincs is oly messze tőlünk mint hittük :) ...

Szóval eszembe jutott mikor legutóbb 3 éve éreztem a késztetést. Éreztem hogy eljött az idő hogy továbblépjek de még nem tudtam merre és hogyan. Tudtam hogy meg kell tennem de nem tudtam hogy mit és mi módon. Tulajdonképpen ez okozza a legnagyobb nehézséget a dologban.

...Sokan érzik hogy valami nem a régi már, valaminek változnia kell. Vannak akik odáig is eljutnak hogy tudatosuljon bennük, az életük egy új szakasza előtt állnak de nem tudják mit kezdjenek ezzel az érzéssel, mit is kellene tenniük azért hogy bekövetkezzék az aminek be kell következnie. Mint türelmetlen kisgyerek toporzékolnak az ajtó előtt de képtelenek belépni rajta. Nem találják a kulcsot vagy csupán nem merik használni. Félnek mert nem tudják mi vár rájuk odaát.  Érzik az egyre erősödő késztetést ami már szinte fáj és érzik a tehetetlenséget mert nem tudják mi is ez az érzés és mit is kellene tenniük. A félelem és/vagy a tehetetlenség dühöt és egyéb negatív érzelmeket is indukálhatnak bennük. Türelmetlenség, indulatosság, vagy éppen elkeseredettség, letargia. Nehéz ezeken úrrá lenni. Olyan ez mint egy születés, vagy még inkább újjászületés előtti fájdalmas vajúdás. Minél nagyobb vágyakozással és kétségbeesett szenvedéllyel próbálunk találni valami stabilnak tűnő dolgot pillanatnyi életünkben amihez kötni tudnánk magunkat, bármihez ami elég szilárdnak látszik jelen állapotunkban, annál hosszantartóbb és fájdalmasabb lesz továbblépnünk. Persze azt hogy ki milyen módon éli meg az ilyen változásokat, főleg lelki tényezőből áll össze de az élet által ránk kirótt folytonos kényszerű gyakorlásokkal mindannyian tanulunk és fejlődünk. Egy fontos tény amit sokunk nehezen vagy egyáltalán nem képes elfogadni az az hogy ebben az univerzumban minden csak átmeneti, semmi sem állandó! Így ami most még szilárdnak látszik, az a következő pillanatban kifolyhat az ujjaink között, ezzel szemben az ami instabilnak és légneműnek tűnt, akár betonként köthet meg körülöttünk bebörtönözve minket hosszú időre...

Akkor Londonban éltem már 4 éve, a szó szoros értelmében kettős életet. Volt egy nappali és volt egy éjszakai életem ami már elkísért 3 kontinensen keresztül sok sok éven át. Nappal informatika, webes fejlesztések és kreatív munkák mint vállalkozó, éjjel meg testőrként, klubok és bárok biztonsági vezetőjeként, első időszakokban eleinte egyszerű biztonsági emberként szép magyar szlenggel "kidobóként". Bár ez a kifejezés meglehetősen előítéletes az emberek szemében, nincs mit szégyellnem rajta. Életem egy fontos szakasza volt és sokat tanultam munkám során az emberekről mint egyénekről, emberekről mint csoportokról és természetesen legtöbbet önmagamról. Minden konfliktushelyzet ami elé az élet állított, tanított és fejlesztett így csak köszönni tudom a lehetőséget amit ez által kaphattam újra és újra hosszú éveken keresztül.

Éreztem hogy válaszút elé érkeztem és döntenem kellett merre tovább. Első lépésként kiszálltam az éjszakából és vágyat éreztem hogy a napfelkeltéket a természet közelségében köszönthessem. Hajnalonta kijártam a közeli parkba, tisztító gyakorlatokat végeztem vagy csak egyszerűen mezítláb sétálgattam engedve hogy az univerzum energiái szabadon áramoljanak át rajtam.
...Ezek az energiák mindenki számára hozzáférhetőek csak engedni kell szabadon áramolni őket. Nem szükséges raktározni sem mert bármikor bárhol elérhetőek számunkra ha szükségünk van rá. A bennünk rekedt kezeletlen többletenergia legalább annyi betegségnek a forrása mint annak hiánya!
Fontos még tudni, ha valaki megfelelően tiszta szívvel és elmével, őszinte segítő szándékkal mások számára közvetít energiát, az nem lesz ettől kevesebb, sőt bizonyos szempontból gazdagodik is ez által hiszen ezek az energiák miközben rajta keresztül másokhoz eljutnak, a közvetítőt is tisztítják, illetve annak karmáját is javítja ez a jó cselekedet!...

... Ezek a reggeli meditációk és egyéb gyakorlatok sokat segítettek az elmém lecsendesítésében és a változások szükségességének elfogadásában. Néhány hónap bizonytalanság után lassan kikristályosodott bennem egy elhatározás, miközben szép lassan átjutottam életem egy újabb szakaszába. Otthagytam a nagyvárosi nyüzsgést ami az elmúlt 10 évemnek szerves része volt a világ különböző részein. Otthagytam és lassabb, emberléptékűbb életet kezdtem kialakítani, tisztább, csendesebb, elmével. Nem tudtam miket tartogat, mit tanít majd ez az időszak számomra de tudtam hogy ezt kell tennem, ennek van itt az ideje. Azóta, már 3 év távlatából mély tisztelettel meghajlok és csak köszönni tudom ezt a néhány évet is minden tanításával, nehézségeivel és örömteli perceivel. Köszönöm!

A tanulás, a fejlődés egy folyamat mint mondani szokás, "a sírig tart sőt még tovább" :) ... Én megyek a számomra kijelölt úton amit magam választottam /hmmm... talán ez a kettősségnek tűnő megfogalmazás is kaphat majd egy rövid tisztázást valamikor/. Hálás vagyok mindenért amit az élet eddig feltárt előttem, még ha az sokszor oly fájdalmasnak is tűnt a rávezetések, a leckék során de most már visszatekintve látom azok szükségességét. Tudom hogy lesznek meg máskor is kemény leckéim de azt is tudom hogy semmi sem történik céltalanul az életben. Ha lesznek még ilyenek azok valószínűleg azért mert valamit nem vettem észre vagy nem értettem meg többszöri gyengédebb útmutatás során sem. Vagy talán csak a "Fentiek" számunkra kissé megfoghatatlan humorérzékének köszönhetően? - majd kiderül. Mindenesetre őszintén remélem, ez esetben én is humorosnak fogom majd találni a történéseket :)

1, Minden lényeges mert semmi sem történik véletlenül.
2, Semmi sem lényeges mert aminek meg kell történnie az mindig meg is történik.

Közben a nap is már magasra hágott, a teám is elfogyott és én is visszatértem az "elmebeli időutazásomról". Újabb dolgok kerültek helyükre az elmúlt 3 évemből illetve még régebbi időkből.

Igaz ezt a kis visszaemlékező írást már délután kezdtem el és most késő este fejezem be de gondolom megbocsájtható hogy kora reggeli teaszertartásom és "utazásom" során más dolgokat tartottam fókuszban.

Köszönöm hogy megtiszteltetek!

Legyen szép a napotok!