Küzdelem vagy elengedés - Kérdések és Válaszok Útja

Az életben minden átmeneti. Semmi sem tart örökké. Ezt mindannyian jól tudjuk mégis sokszor oly nehéz elengedni egy számunkra kedves személyt, tárgyat vagy egy álmot amit régóta dédelgettünk.

Honnan lehet tudni hogy mikor kell kitartásunkat bizonyítva harcolnunk álmainkért így fizetve meg annak árát, vagy egyszerűen jobb elengednünk bármilyen fontosnak tűnik is számunkra az adott pillanatban? Elengedni és rábízni magunkat az élet vizeinek sodrára, nem bánkódva azon ami nem lehetett a miénk vagy bár látszólag birtokolhattuk is egy időre de nem tudtuk megtartani.

 

Minek mi az ára számunkra? Elérhetünk e életünkben mindent amit szeretnénk ha megfelelő mennyiségű energiát fektetünk be, vagy megvannak a születésünk által hozott korlátaink melyeket életünk során magunknak kell feltérképeznünk és azokon belül törekedni a teljességre? Valójában birtoklunk e bármit is az életünk folyamán hisz előbb vagy utóbb minden megváltozik, elromlik vagy éppen csak jelentőségét veszíti egy idő után. Mondhatjuk e bármire hogy "enyém vagy tiéd" hiszen minden csak ideiglenesen áll rendelkezésünkre, még a saját testünk is!

Ha meg nem a miénk, és tudatában vagyunk annak hogy előbb vagy utóbb úgy is véget ér, elmúlik, még a legféltettebb emlékeink is elhomályosulnak, jelentőségüket veszítik majd elenyésznek, akkor mi az oka hogy oly nehéz megválnunk valamitől, elengednünk azt? Miért próbálunk meg mindenáron ragaszkodni bármihez, birtokolni bármit is? Mik azok amiktől valójában szenvedünk életünk során? ...Kérdések, megannyi kérdés...

......

A szenvedés a sorsunk nem elfogadása!

......

Kérdések Útja - Válaszok Útja

Megannyi kérdés. Kérdések amelyek újabb kérdéseket szülnek amik további kérdéseket vetnek fel. Elménk feladata végigkövetni a kérdések egymásba fonódó végtelen láncolatát, megkeresve az igazságot. Ez a "Kérdések Útja"!

A kérdések tökéletes megfogalmazása ugyanolyan nehéz mint a válaszok megtalálása. Ahhoz hogy válaszokat kapjunk kérdéseinkre, meg kell tanulnunk jól feltenni azokat! Ha képessé vállunk a kérdéseink helyes megfogalmazására akkor már rá is találtunk a válaszokra mert a tökéletesen feltett kérdés magában hordozza az arra adandó választ is!

Ily módon válhat idővel a Kérdések Útja a Válaszok Útjává számunkra...

......

A sors néha kegyetlennek tűnik de amit helytelenül egyfajta kívülről érkező büntetésként próbálunk definiálni az valójában saját tetteink, döntéseink visszahatása, mondhatni következménye, vagy éppen vágyaink megvalósításának ára amit mindig meg kell fizetnünk előbb vagy utóbb.
Lehet egy erőteljes jel is hogy rávilágítson valamire Önmagunkkal kapcsolatban, figyelmeztessen bennünket.
Persze a valóság mindig összetettebb és árnyaltabb. Ezeket nem igazán lehet vagy érdemes szétválasztani. Ezek, és még sok más tényező együtt képezik a valóság szövetének mintáit/csomóit csak elménk az ami egyéni, kevésbé globális nézőpontja révén kiemelni próbál egy a számára könnyebben megfogható és nyomon követhető szálat, ily módon keresve az igazságot az ok okozati összefüggések ingatag talaján. Igazságot vagy inkább csak önigazolást tetteinkre, vágyainkra? - Ezt magunknak kell elménk rejtett zugainak megismerésével, elemzésével kideríteni.

......

Valójában az életeink során minden elérhető, megvalósítható de megvan a számunkra megszabott egyedi ára és elérésének útja, módja. A kérdés csak annyi hogy megéri e megfizetnünk. Tegyük fel a kérdést magunknak: Tényleg annyira fontos az a valami számunkra?

 

Szép napot!