Az Út
- Részletek
- Category: A lélek útja
Mi az Út, miért vágyakozunk sokan hogy útra keljünk, majd megérezve ízét újra és újra megtegyük? Mik azok a hatások amik némelyünket hajtanak míg másokat, visszatartanak, eltántorítanak? Mi az amit keresünk, mi az amit útközben találunk és egyáltalán képesek vagyunk e meglátni és felismerni ha szemünk elé kerül az amiért annak idején elindultunk hiszen mikor az első óvatos lépéseket megtettük mind csak egy érzést követtünk, egy megfogalmazatlan vágyat, egy felvillanó késztetést?
Az Út során mind változunk, alakulunk, csiszolódunk. Talán egy idő után már nem is számít mi indított el minket, mivel próbáltuk Önmagunk előtt igazolni első óvatos vagy utólag visszatekintve éppen meggondolatlannak tűnő lépéseinket, hisz az egész jelentőségét veszti azon felismerés tükrében hogy már csak az Út számít amin elindultunk. Az Út amit a sors kirótt ránk, az Út amit végig kell járnunk hogy megtudjuk hová is vezet.
Nem a test vágyakozik az útra hanem a lélek. A test csak a lélek (és az elme - erről más írásomban bővebben is írok) vágyát igyekszik teljesíteni. Ebből kifolyólag az Út bár sokszor fizikális síkra is kivetül, valójában a lélek útja. A lélek útja, egy spirituális út ami által megtapasztalunk és tanulunk. Ráébredhetünk kik is vagyunk valójában, mit is keresünk, honnan jöttünk és merre tartunk...
.......................................
40 éves elmúltam. Három kontinensen és két nagyobb szigeten éltem eddig különböző körülmények között, követve egy késztetést, egy halvány érzést. Visszatekintve életem különböző szakaszaira már tudom hogy több volt/van bennük mint céltalan bolyongás.
Valójában ha bármelyikünk képes az elméjét huzamosabb időre lecsendesíteni, majd tiszta elmével visszatekinteni az élete bizonyos történéseire, a történések egymásba ágyazódó folyamataira, hamar felfedezhetünk bennük összefüggéseket amik érdekes felismerésekhez vezethetik a "szemlélődő utazót".
Néhány éve leregisztráltam a www.owanderer.com -ot és bár akkor még nem tudtam pontosan mire is fogom használni de éreztem hogy ezt kell tennem. Elkészítettem és folyamatosan csiszolgatom ezt a portált. Többek között a számomra legkedvesebb "A lélek útja" című rovatban próbálom mások számára is átadható formában megfogalmazni azokat az összefüggéseket amik megnyilvánulnak előttem, bár mikor ide írok nem érzek se célt se szándékot. Olyankor egyszerűen csak leírom amit érzek, szavakba öntöm amit érzékelek...
Nem tartom fontosnak saját személyem hatását a világ folyására. Nem akarok se tanítónak se nagyszakállú bölcsnek kitűnni. Csak egy vándor vagyok, mint mindannyian. A bennem megfogalmazódó gondolatok mindannyiunkban megfogalmazódnak előbb vagy utóbb hisz mind egyazon cél felé tartunk, egymást néha keresztező közeli ösvényeken...