Owanderer.com

Már születésemtől fogva érzem a késztetést és minden egy irányba mutat. Érzem az Út vonzását ami kitörölhetetlenül belém égettetett...

Kicsit szaladjunk vissza az időben. 1980-as évek eleje, általános iskola felső tagozat. 

A Városi Könyvtár rendszeres látogatója voltam, aminek az összes könyvét kiolvastam illetve a havonta megjelenő tudományos magazinokat, ismeretterjesztő publikációkat is folyamatosan figyelemmel követtem legyenek azok technikai, természettudományi, csillagászati vagy egyéb jellegűek. Imádtam a "Science Fiction"-t és a tudomány minden ágát ami lehetővé tette hogy más világokban tett utazásokról álmodozhassak. Már akkor hajókat (és persze űrhajókat:)) terveztem... na jó, akkor főleg még űrhajókat :) Tisztában voltam az életfenntartó rendszerekkel, a sugárzás elleni védelem fontosságával, a DARPA és a tudományos fantasztikus irodalom által előrevetített jövőbeni lehetséges hajtómű típusokkal, gravitonikával és mindennel amiről könyvek, cikkek vagy tanulmányok jelentek meg magyar nyelven. Mindig voltak saját terveim, ötleteim adott problémák megoldására, pl. most is eszembe jut hogy az "Élet és Tudomány" egyik cikkében olyan nanotechnikával készült vékony de nagyon erős fóliaszerű anyagról írtak ami egyik irányban csak az oxigént a másik irányban pedig csak a széndioxidot engedi át.

Erre én mesterséges uszonyokat kezdtem el tervezni (akkoriban ment a tv-ben az "Ember az Atlantiszról" símű sorozat :) ) amiket az emberi vérkörbe lehetett kötni (a combot tartottam legalkalmasabbnak rá) és úszás közben képessé tehet minket  közvetlenül a vízből oxigén felvenni és széndioxidot leadni. Annak is tudatában voltam hogy a légzéskényszert még le kell küzdeni ahhoz hogy az ötletem működhessen illetve folyamatosan mérni kell a vérben a széndioxid és oxigén mennyiségét is mivel ha nincs légzéskényszer, bármikor elveszíthetjük az eszméletünket ha a széndioxid feldúsul vagy az oxigén szint leesik egy adott határérték alá. Már akkoriban is imádtam a vizet. A medencékből ki sem lehetett szedni. A víz felszínére is csak levegőért jártam fel :) Tudatosan gyakoroltam a légzéskényszer leküzdését és 3 perceket tudtam víz alatt tartózkodni illetve 50-60m körüli hosszt leúszni egy levegővétellel... 

Talán ha akkor a NASA vagy a DARPA felfedez, másképpen alakul az életem. Ülhetnék egy kényelmes irodában, hozzáférhetnék a legújabb kutatásokhoz és közben dolgoztathatnám a kreativitásom kedvemre, esetleg tudományos vezetőként mások kreativitását. Persze mivel mindennek ára van, így azzal is tisztában vagyok ha akkor a DARPA tényleg felfedez valami csoda folytán itt egy magyarországi vidéki kisvárosban, akkor más megtapasztalások értek volna életem előző szakaszaiban így valószínűleg az emberi természetem és az univerzumról alkotott képem is másképpen alakult volna. Egyszerűbben megfogalmazva most más ember lennék.

Mivel már hosszú ideje úgy gondolom, érzem hogy a számomra kijelölt utat járom a fejlődésemhez szükséges megtapasztalásokkal, így cseppet sem sajnálom azokat a meg nem valósult potenciális lehetőségeket amik oly sokszor fel fel csillantak életem egy egy szakaszának elágazásainál. Minek sajnálkozni olyan dolgok miatt amik sosem voltak mieink vagy olyan múló pillanatokért bánkódni amik által kecsegtetett élmények idővel amúgy is elhalványultak volna az idő végtelen sodrában. Aki a múltba réved nosztalgikusan vagy folytonosan a jövőt kutatja az elvesztegeti a jelent. Egy-egy élet oly rövid hogy kár a múlton való bánkódásra vagy jövő miatti aggódásra pazarolni :) 

Szóval évek teltek el, sok megtapasztalásom volt míg a mindig bennem élő vágy hol elhalványult hol megerősödött de sohasem tűnt el teljesen csak a lehetőséget várta hogy kibontakozhasson a megfelelő időben és továbbvezessen életem egy-egy újabb szakaszába.

A 90-es évek végén már tudtam hogy egyszer eljön az idő bár még újabb életszakaszoknak kell beteljesedni ahhoz hogy a körülmények megfelelőek legyenek a megvalósításra. Az életben minden akkor történik meg mikor meg kell történnie. Nem később, nem hamarabb hanem pont akkor!

A sors szövete mint végtelen számú dimenzióban létező végtelen kiterjedésű csodálatos virágokkal pettyezett mező, a nap minden pillanatában széles utakat és keskeny ösvényeket tár elénk amiket bejárhatunk és persze minden pillanatban a szabad akaratunk lévén döntéseket hozhatunk hogy melyik úton vagy ösvényen megyünk tovább. Bár az anyagi univerzumban semmi sem tökéletes (legalább is az aki és ami a kötőerők hatása alatt nyilvánult meg) de maga az univerzum az tökéletes! 

Így történt hogy elfogadtam a késztetés meglétét mint életem eszenciáját és magamhoz öleltem újra, most már sokkal tudatosabban olvadva fel benne. Magamhoz öleltem a késztetést hogy (újra) útra keljek, vele együtt azt a megfoghatatlan érzést hogy ez az Út már előző életeimben elkezdődött és mindaddig tart amíg az anyagi univerzum feltételekhez kötött világait járom.

Meditációim során szemlélődő pozícióba helyezkedve engedtem kibontakozni ezt a finom, dimenziókon átívelő késztetést hogy megismerhessem eredetét, lelkemből táplálkozó indáinak egymásba fonodó csodálatos transzcendens mintázatát. Meg kellett hogy ismerjem miből sarjad és honnan meríti erejét. Mi lehet a cél, miféle megvalósítások felé terel és legfőképpen milyen szándékkal. 

Újabb hosszú évek teltek el de már tudtam mi felé tartok. Az elmúlt öt évben meglehetősen visszavonult életet éltem. Úgy éreztem időt kell hagynom hogy az életem előző szakaszainak megtapasztalásai a helyükre kerüljenek. Időt kell hagynom az elmémnek hogy lecsendesedhessen és ezeket a megtapasztalásokat megfelelő módon rendezhesse. Ha nap mint nap ingerekkel bombázzuk elménket érzékeinken keresztül, könnyen ingerfüggővé vállhatunk, érzékeink rabszolgájává. Tulajdonképpen az anyagi univerzumban megnyilvánulva mind valamilyen szinten érzékeink rabjai vagyunk, hiszen ezért vagyunk még mindig itt :) Persze hogy azok vagyunk de nem mindegy hogy milyen szinten illetve hogy mi szolgáljuk e ki az érzékeinket vagy azok szolgálnak ki minket míg ez által kicsit felszabadulva lehetőséget kapunk valami másra, valami magasabb szinten történő önzetlen odaadó szolgálatra. Erről a magasabb szintű szolgálatról "A Lélek Útja" alatt írok bővebben...

Ez alatt az Öt év alatt lelki (és természetesen az elmét szabályozó) gyakorlatok mellett hajóépítési technikákat tanulmányoztam illetve két éve belekezdtem egy kis vízi jármű építésébe hogy mikor eljön az idő, az "utamat" egy másik síkon folytathassam.

A vágy ami sosem múlt el, új mintára terelt a sors végtelen szövetén. Egy új, számomra oly vonzó mintára ami a szabadság szinonimájának egyik földi kiteljesedése. A tengerek végtelen kéksége ami az égbolttal határos. A parton állva már biztosan ti is éreztétek a hívást. A hívást ami ha csak néhány pillanatra is de elhalványított minden más késztetést szívetekben. A hívást ami elementális erővel képes megbabonázni azt akinek a szíve nyitott rá.

Én mindig is éreztem a hívást és most jött el az ideje hogy rálépjek erre az ösvényre. Most jött el az ideje hogy rövidesen befejezve kis hajómat, szerény vándorként zarándok útra induljak. Egy olyan útra ahol nincs kezdet és vég, ahol nincs cél. Ahol nincsenek tervek, nincsenek kijelölt megállók és határidők csak az Út létezik.

Az Út ami nem a test hanem a lélek útja. A lélek útja hiszen nem a test vágyakozik az útra hanem a lélek. A test csak a lélek (és az elme - erről más írásomban bővebben is írok) vágyát igyekszik megvalósítani. Ebből kifolyólag az Út bár sokszor fizikális síkra is kivetül, valójában a lélek útja. A lélek útja, egy spirituális út ami által megtapasztalunk és tanulunk. Ráébredhetünk kik is vagyunk valójában, mit is keresünk, honnan jöttünk és merre tartunk...

Az ebben a rovatban megjelenő következő írásaimban a készülő hajómról is fogok írni, fotókkal illusztrálva. Arról miért pont ilyen lett/lesz, mik inspiráltak, terelgettek. Írni fogok a zarándok utamról amire rövidesen rálépek. A "hangulatról" (tudatállapot, energiaminták, rezgések, harmóniák, életérzés stb.) amit szeretnék az arra fogékonyaknak megmutatni, átadni. Az Út során is fogok majd rendszeresen írni, fotózni, kis filmeket, timelapse klippeket készíteni. Bár nem tartom magamat fotogénnek és kamera előtt is zavarban vagyok de igyekszem majd mihamarabb túllépni ezen hiányosságomon és megpróbálkozom majd a videoblogolással is.

Legyen Szép a Napotok!